A Crosskovácsi Mountain Bike Marathon Magyar Kupa Futam idén is a nagykovácsi Teleki-Tisza-kastély parkjából indul 2016. június 11-én szombaton 10:30-kor. A különböző kategóriákban rajtolók meghatározott időközönként startolnak, az első sorokból a profik indulnak, majd őket követik kategóriánként a többiek, míg legvégül az első indulókat néhány perccel követve kezdik el a versenyt a kísérővel versenyző gyerekek. A gyerekek 5,2 kilométert, a felnőttek 29,2 és 71,5 kilméter közötti távokat tekernek le, az eredményhirdetéseket délután, a verseny helyszínén tartják.

A verseny ideje alatt lezárják a Szent Sebestyén kápolna - Eötvös utca - Amerikai iskola parkoló által érintett területet. A biztonságos parkolás érdekében a verseny napján kérd a Rendőrség illetve Készenléti Szolgálat segítségét. A verseny központját két irányból lehet kényelmesen megközelíteni. A kastélyparktól Budapest felé eső Szent-Sebestyén kápolna jobb oldala mellett elhaladva attól 50m-re a Nagykovácsiba bevezető főút mellett lehet bejutni a parkba, gyalogosan vagy bringával. Vagy a kastély Nagykovácsiban lévő főbejáratán keresztül is eljuthatsz a versenyközpontba, szintén csak gyalogosan vagy bringával. Mindkét irányból VERSENYKÖZPONT feliratú táblák jelzik az irányt! A kastély parkjába autóval behajtani tilos!